“Cselekvéssel olyan ajtókat nyitsz meg, amelyeken keresztül sok minden eljuthat hozzád. Egy ilyen ajtón sokszor nemcsak kívánságok, célok, hanem olyan emberek is belépnek, akik további ajtókat nyitnak meg.”

Ruediger Schache

1. vannak céljaim, tudom hogy mit szeretnék elérni
2. konkrétan, világosan megfogalmazom a célkitűzésemet
3. reális célt tűzök ki – amely a megadott időn belül és a feltételek mellett megvalósítható
4. tőlem (az én viselkedésemtől) függ az elérése, nem külső körülményektől
5. olyan, amivel azonosulni tudok, amiben hiszek
6. amit valóban el akarok érni, mert ezt akarom teljes szívemmel, számomra fontos

Ha megfigyeled a fenti listát, észreveheted, hogy két csoportra bontható: a fejben racionálisan végiggondolt folyamatok és ezeknek a belső elfogadása, szívből. Azt tapasztaltam, hogy nem elég gondolati szinten elhatározni valamit. Akkor működik, ha belül is azonosulok vele, ha mindkét szinten (gondolati, érzelmi) megvan a cél.

Én korábban hajlamos voltam az agyi folyamatokra koncentrálni, ez talán összefügg a teljesítmény-kényszerrel – kigondolom, megtervezem, véghezviszem. Aztán mégsem sikerült. Mi lehetett ennek az oka? Hogy belül nem éreztem.

Úgy tudom ezt összegezni, hogy a fejemben megszületett célkitűzést akkor tudom megvalósítani, vagyis cselekedni, ha ezt belül is (át)érzem. Akkor működik, ha mindkettő megvan.

Hogyan érheted el a céljaidat a gyakorlatban? Hogyan tudsz elindulni a megvalósítás útján? Hogyan tudod cselekvésbe átfordítani a megfogalmazott célkitűzéseidet?

Na ebben tudok neked segíteni:-) Ha van ilyen jellegű problémád, keress meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 − 8 =