A vállalkozói magányról

Miről is van szó?

A magány egyik fele fizikai. Legalábbis sokan így érzik, hiszen a fizikai elszigeteltséggel indul. Éles a váltás, amikor a munkavállalóból vállalkozó lesz valaki – kezdetben otthonról dolgozik, nem veszik körül kollégák, nincs társasága.

Ebből indul ki és gyűrűzik tovább – szerintem itt a lényeg: nincs kivel megvitatni sem a napi kisebb ügyeket, gondokat, sem pedig a nagyobb horderejű döntéseket.

Átbeszélném a felmerülő kérdéseimet, elmondanám, milyen megoldási lehetőségeket látok, de hát kivel is? A párommal, aki alkalmazott egy nagy cégnél, szívesen meghallgat, de nem tud hozzászólni a vállalkozással kapcsolatos kérdésekhez? A barátaimmal? Nagyrészt ők sem vállalkozók. A családtagjaim sem tudnak érdemi segítséget nyújtani a meghallgatáson kívül.

Ez egy komoly téma minden vállalkozó életében, kezdőként talán nagyobb problémát jelent, de a tapasztalt vállalkozókat is érinti. Éppen ezért sokszor lehet erről a témáról olvasni vállalkozói csoportokban, hiszen minden vállalkozó szembesül ezzel.

Először (ha magamból indulok ki) furcsa érzés volt, hogy én osztom be az időmet, vagyis nem függök egy cégtől, egy főnöktől – de nekem is kell mindent megtervezni.

Ez azt jelenti, hogy a működésem kereteit én szabom meg. Ez nagyfokú függetlenség, de óriási felelősség is egyben. Ide tartozik az is, hogy egyedül gondolom végig a stratégiai kérdéseket, hogy szakmai fejlődésem milyen irányt vegyen, mire mennyi időt szánjak, hogyan tervezzek. És a felelősség nyomást gyakorol ránk, vagyis feszültséget okoz.

Hogyan kezeljük ezt?

  • Van aki egy rendszert dolgoz ki magának arra, hogy jobban átlássa a dolgokat és könnyebben hozzon döntéseket.
  • Van aki egyszerűen hozzászokott ahhoz, hogy egyedül intézze a vállalkozás ügyeit, mert már egy ideje így működteti és elfogadta az ezzel járó magányt.
  • Van aki szerint még a vállalkozást többen vezetők sem tudják mindig megbeszélni a dolgokat, mert ugyanazokban a gondolati sémákban vannak benne, ezért inspirációt kívülről merítenek. Mert hiányzik a „külső szem”, a friss ötletek.

De vállalkozóként megoszthatjuk –e a felelősséget másokkal? Mi az a határ, amíg a „külső szemmel” közösen ötletelhetünk? Egyáltalán ki az, akit erre választhatunk? Az a jó, ha a szakmán belülről kapunk segítséget vagy épp az a lényeg, hogy valaki egy másik üzleti területről teljesen más szemmel nézzen rá a mi vállalkozásunkra? Vannak –e egyéb lehetőségek arra, hogy kimozduljunk a vállalkozói magány fogságából? Mire van igazából szükségünk vállalkozóként, vagyis nekünk mit jelent a vállalkozói magány és hogyan éljük meg azt? A sikereket egyébként hol és hogyan osztod meg? Vagy ez is egy „magányos” téma?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

9 − kettő =